A kép egy klikkentéssel nagyobb méretben megnyitható.

Jármai Károly
(1887-1941)
ALKOTÓ: Kelemen Kristóf

A KÉSZÍTÉS/LELEPLEZÉS IDEJE: 1986. szeptember 18.

A MŰ HELYE:
Budapest, István út 2.
ÁOTK Park


FOTÓ: Gaál Tibor dr.
arcképe (fénykép)* érme

Jármai Károly (1887-1941) állatorvosdoktor, az Állatorvosi Főiskola, majd egyetemi osztály Kórbonctani Tanszékének egyetemi tanára, 1920-tól 1941-ig az összehasonlító kórtan és kórbonctan, valamint a daganatkutatás nemzetközi hírű művelője.
1986. szeptember 18-án a Kórbonctani Tanszék munkatársai által méltó keretek között megrendezett emlékülés és szoboravató ünnepség volt Jármai professzor születésének 100. évfordulója alkalmából. Az emlékülésen először Lusztig Gábor egyetemi tanár, a Magyar Pathológusok Társaságának elnöke méltatta Jármai professzor szerepét a humán és az állatorvos pathológusok együttműködésének jelentősége, illetve az összehasonlító pathológia szempontjából, majd Vetési Ferenc tanszékvezető ismertette és méltatta Jármai professzor életpályáját. Az emlékülés után került sor Jármai Károly bronz mellszobrának, Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásának a felavatására az egyetem parkjában. A szoboravató beszédet Vetési professzor tartotta, a szobrot Kovács Ferenc akadémikus, rektor leplezte le és vette át a jelen és az utókor részére. (MMJ)

Irodalom:
Vetési F.: Emlékünnepség és tudományos ülés Jármai Károly professzor születésének 100. évfordulója alkalmából. = Magyar Állatorvosok Lapja, 1988. 43. (2.) 69-74.